ELÍRÁS

Úgy feldühítesz, hogy
Kihozod belőlem az illatot.

ÜDVÖZLÉS HELYETT

ÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááá, elég!
ne köszöngess, mondd, mi kell
maradj a tárgynál
ülj a seggeden
vagy szállj, bánom én?
menj, ha menni kell

Isten dióhéjban

[Víg László – 2008. november]

 Jeffery Stahlman – Fish in the reeds

Isten dióhéjban

Közhelyek, víz, hal, leltár

Mi jut eszedbe erről a képről?

Semmi. Szép.

Mi van a képen? Vagy mi nincs?

Nád. Nád van a képen meg egy tó.

Jó. Akkor kezdjük előlről.

Egyáltalán nem fontos, hogy megmondjam, mi van a képen. A kérdés provokatív. A válasz is.

A képen Isten van.

Aha.

Ez a kép tolakodó. Sokan azt mondanák, hogy nyugalmat áraszt, harmonikus. Sokan feltennék képernyővédőnek. Egyesek talán posztert látnak benne. Jó lenne a hálószobába.

Én halat látok benne.

A vízben hal van.

Közhely. A vízben sok hal van. A tóban sok hal van. A tóban élnek a halak. A tóban élő halak vannak. Élővízben élnek a halak. Semmi különös.

De ezen a képen van a hal.

Ezen a képen nád van.

Ezen a képen hal van.

Ezen a képen Isten van.

Ezen a képen mindenhol Isten van.

Mi kell ahhoz, hogy egy képen Isten legyen?

Isten kell hozzá.

Hogy jön ide az Isten?

Isten mindenhova odajön.

Kép kell hozzá.

Mivel nézed a képet?

A szememmel. Nézem a képet a szememmel. Előttem van a kép.

Jó. Akkor legyen ez a megközelítési irány. Tehát: a szemem. Az én szemem. Én. Innen indulok.

Nézem a képet. A képen egy hal van. Ami nád. Száraz nád. Vagy sás vagy gyékény, ilyesmi. Vízi növény. Van rajta vízi növény. Száraz vízi növény.

Ehhez a képhez az kell, hogy nézzem a szememmel. Az én szememmel nézem az én képemet. Fogtam, és magam elé vettem az én képemet. A fotós képét. A fotós fogta, és maga elé vette a tavat. Maga elé vette a gépét, hogy megörökítse a tavat. Az ő tavát. A hallal. Nem az én képem. Nem a fotós tava. Nem ő örökítette meg. A tó örök, a hal örök.

A képen hal van. A vízben hal van.

Száraz vízi növény. A vízben. Vizes száraz vízi növény. Nézd, antennája is van. Antennája van a halnak.

Hát, látod, minden megtörténhet.

Nem biztos, hogy antenna. Lehet, hogy csak egy száraz vízi növény. Ahogy kiáll a vízből.

Lehet.

Ahhoz, hogy lássuk ezt a halat, képi asszociációs képességre van szükség. Ehhez a képhez szükség van erre a képességre. Az embernek van ilyen. A fotósnak van ilyen képessége.

Mi kell tehát a képhez?

Dióhéjban: tó, száraz vízi növény, fotós, aki megörökíti, fény, hogy lássunk, fény, hogy fényei legyenek a képnek. Kell egy fényképezőgép. Kellett, hogy a fotós maga elé vegye a tavat. Kellett, hogy a tó maga elé vegye a fotóst. Kellett, hogy legyen egy kis ellenfény. Így lett szénrajz a színes háttéren. Jó, hogy éppen ilyen fények vannak a képen. Pont ezek a fények kellenek. Ezeket a fényeket ezen a tavon ez a fotós ebben a pillanatban...

Kellett, hogy lássék a túlpart. Ettől tó. Ettől van, ami tükröződik. A vízben tükröződik a sötét túlpart. Milyen szerencse! A sötét túlpart ellenszegül a fénynek. Majdnem teljesen kitakarja. De nézd, mégis marad belőle. A fényből ennyi pont elég a képre. A takarásból viszont már sok lenne. Az egész tavat majdnem... De mégsem. A halnak szép hátteret ad. Pont ott ragyog a fényből még valami, ahol a száraz vízi növény érinti a tó felszínét. A tó felszíne tükrözi a fényt. Ez ad szép hátteret a fekete szénrajznak. Még szerencse, hogy a sötét háttér nem csúszott a szénrajz alá. Mit néznénk akkor? Egy kis fényt, ami talán egy tó felszínén...

Mégis, még így is sok lenne a sötét háttér, ami a tó felszínén tükröződik.

Mégis, még így is sok lenne a sötét háttér, ami a tó felszínén nem engedi tükröződni a fényt.

Mi kell hát a képhez?

Szénrajz, szén, rajz, fény. A képen a sötét hátteret elmossa a fény. A fény, amely máshol már csillogott, itt, a kép kedvéért csak ismétli magát. A fény ismétli a fényt, és lebeg.

Az a köd.

Igen, tudom. Csak pára.

A kép kedvéért leszállt a köd.

A kép kedvéért nem szállt fel még a köd.

Mert este van.

Inkább hajnal van. A kép kedvéért.

Mi kell a képhez?

Tó, száraz, vizes, fény, gép, sötét, fény, köd, fény, szén, hal, fotós, gép, szem, kép.

A fotós megállt a tóparton. Elővette a...

A fotós úgy áll, mint egy öreg fűz, amely halat les a vízben. Egy ember áll a tóparton. Nem emeli nyitott tenyerét a szeme fölé ellenzőnek. Nincs mit ellenezni. A fény mindenhonnan jön. Ha ez az ember fotós, akkor fényképezni kezd. Ha nem, akkor csak áll és néz. Maga elé veszi a képet.

Ha fotós, nem foghatja be a szemét. Az ember nem foghatja be a szemét.

Az ember nem tudja, mit lát. A képi asszociációs képessége is terhére van. Ha fotós, akkor most elfelejti amit...

Az ember nyakából leakasztja a fényképezőgépet a fotós, rutinból megnyomja a gombot. A kattintástól felszáll a köd. Majd. Ha odaér a hangja. Az ember meg csak nézi a képet. Az én szememmel. A fotós visszaakasztja a gépet az ember nyakába.

Hajnal, ember, tó, fény, sötét, fény, köd, fény, szén, hal, fotós, gép, szem, kép.

Milyen hajlottak ezek a száraz vízinövények. Látod? Az egyik, mint egy antenna.

Régen, amikor még szél fújt, és fodrozódott a fény, nádi poszáta ült a nádszál hegyén. És húzta, csak húzta a víz felé. A szél meg ringatta. A fényt nem takarta ki semmi sem, a madárdal a túlpartnak válaszolt, a túlpartot a tó felszíne tükrözte. A fény nem ismételte magát.

Mi nem kell a képhez?

Poszáta.

Nincs is rajta.

A nádszálak hajlottak, mint akkor. Dagadó vitorlák szélcsendben.

Mi kell a képhez?

Hajló nád,  hajnal, ember, tó, fény, köd, szén, hal, fotós, gép, szem, kép.

Mi nem kell a képhez?

Kattintás.

Az ember megállt a tó keleti partján. A tavat nézte. A nyugati horizontba bezavart a túlpart sötét árnya. Esteledett. Állt, mint egy öreg fűz. Egyik ágán fényképezőgép lógott. Megborzongott. Elhullajtott néhány levelet.

Sokáig bámult nyugat felé.

Az ember megállt a tó nyugati partján. A tavat nézte. A keleti horizontba bezavart a túlpart sötét árnya. Hajnalodott. Állt, mint egy öreg fűz. Egyik ágán fényképezőgép lógott. Megborzongott. Elhullajtott néhány levelet.

Sokáig bámult kelet felé.

Nyitott tenyerét nem emelte a szeme fölé, nem volt erős a szembefény. Csak állt, és nézett.

Az ember elindul. Ha fotós, nyakában a fényképezőgép.

Mi van hát a képen?

Valahol, valahol van egy tó a Földön. Egy szép korareggelen megállt a partján egy ember. Látta, hogy mindjárt felkel a nap. Csend volt, madár sem rebbent. Néhány száraz, görbe ágfélét tükrözött elé a tó felszíne, amely olyan nyugodt volt, mint a kéz, amely ködöt simított a tájba.

Azért, mégis rajta vagyunk egy kicsit mi is, mondta a poszáta az Istennek.

Naná! Felelte amaz.

Manipuláció

Szóljak, hogy látom? Mondjam, hogy tudom, hogy ez már régebben megy, mint amiről a hivatalos verzió szerint tudhatok?

Ahol én lakom

Az én falum egy város.
Magával határos.
Bár felülről tán mégsem.
Ott csillag van az égen.

Hát persze, hogy nem tudok németül!

Most aztán nézek nagyokat. Mindig viszolyogtam ettől a nyelvtől. Már az írott szöveg is elborzasztott elsőre, mikor láttam. Nagybetűk a mondat közepén? Meg ez: ß...
Aztán egy rettentő nagyra nőtt endékás német taposta le a sült halért soban állókat a Balaton partján, és villogott a maréknyi bankóval meg a kopasz szőkeségével. És megszólalt. Német – súgtak össze anyámék és mások.
Ennyi elég volt.
Hanem most nagyon keserves.

Ohne Facebook

Nem, én nem lakom be a Facebookot. Bízhatsz bennem.
Fel a fejjel!